BOCSÁNAT

Helló, ha még van egyáltalán itt valaki. . . Azt mondtam úgy pár hónapja, hogy rendszeresen jönnek majd a részek ......... hát nem sikerült. Nem tudom miért, de egyszerűen nem ment. Sajnálom. :(

Most sem egy részt hoztam, hanem egy kicsi kis történetet. Remélem valaki még erre téved és látni fogja:D.

A Reddel kapcsolatban .... szeptemberben megpróbálom folytatni. Nem ígérek semmit, lehet nem lesz belőle semmi. Lehet, hogy hagyom az egészet, és új blogot kezdek, vagy lehet hogy még azt se. Majd eldől........

A sztorihoz hozzátenném, hogy nem vagyok Larrys, nem hiszek bennük, tehát még mielőtt valaki komolyan venné és nem tetszene neki: A SZTORI CSAK A FANTÁZIÁM SZÜLEMÉNYE NEM VAGYOK SE LARRY MELLETT SE ELLENE. 

Egy év eső nélkül

Szeptember

Másfél hete. Másfél hete, hogy itt hagytál mindnyájunkat. Engem.

Először nem fogtam fel. Nem tudtam felfogni. Csak ültem és bámultam. Nem történhetett meg. Ez nem lehet igaz. Ez csak valami rossz álom, ugye?

Nem lehet, hogy elvesztettem azt, aki az életemben a legfontosabb. Aki a legtöbbet jelenti számomra.

Valamikor, pár nappal később, miközben kiszálltam a kocsimból, megpillantottam valamit. Egy göndör hajat. Illetve a vége göndör. Pont, mint neked.

Azt hittem álmodok. Gyors léptekkel indultam meg felé, miközben a nevedet kiáltottam. Megfordult, engem pedig mintha megütött volna valami. Nem te voltál.

Nem kaptam levegőt. Szinte fuldoklottam, próbáltam lenyugodni de nem ment.

Aztán megjelent pár fotós, én pedig nem bírtam tovább, elsírtam magam. Futásnak eredtem, vissza a kocsiba. 

Azóta is csak sírok.

Október

A temetésed előtt folyamatosan sírtam. Álltam és sírtam. Ültem és sírtam. Feküdtem és sírtam. Mindig.

Most, hogy eltemettünk, most hogy tudatosult bennem a dolog, már nem tudok sírni. Kisírtam magam, nem megy tovább.

Azóta egyetlen egy dolog jár a fejemben.  Az én hibám. Az én hibámból történt az egész. Ha nem veszekszünk előtte, minden máshogy történt volna. De én makacs voltam, muszáj volt veszekednem.

Egyfolytában lejátszódik a fejemben a jelenet. Ahogy ordítasz, magadból kikelve hevesen gesztikulálsz. Én visszaordítok. Visszaordítok, mert mérges vagyok rád, amiért nem érted meg. Amiért nem értesz meg.

És aztán kiviharzol. Még ordítok utánad, de nem hallasz meg. Semmit nem hallasz.

Beülsz a kocsidba, és ahogy ilyenkor mindig, a földig taposod a gázt. Száguldasz, és nem hallasz meg. Nem hallasz semmit.

Bumm.

November

Dühös vagyok. Gyűlölöm ezt az egészet. Két hónapja nem vagy velünk, mégpedig miattam.

Dühös vagyok magamra, mindenkire. Az egész világ megbaszhatja!

Jönnek hozzám, tudod? Úgy gondolták ennyi elég volt, mehet tovább az élet. Jönnek a felkérések, a koncertek, a rendezvények, amiket gyűlölök. Gyűlölök, mert mosolyognom kell miközben legszívesebben üvöltenék.

Gyűlölöm őket, mert az egész egy nagy megjátszás. Ott mosolygunk, bájolgunk a másikkal, miközben a hátunk közepére sem kívánjuk őket. Tudom, hogy te sem szeretted.

Nem a rajongókat. Ők a világom, ahogyan neked is azok voltak. Itt vannak most is, velünk.

Szeretem őket, mert boldoggá tesznek. Téged is boldoggá tettek. Imádtad a koncerteket.

De remélem tudod miről beszélek, mikor azt mondom gyűlölöm. A felhajtást. Utálom a felhajtást, és a sajnálkozást, ami a halálod után történt. Azt hiszik ismernek, érted? Kibaszottul nem tudnak rólad semmit.

Nem is érdemlik meg, hogy ismerjenek.

Az utóbbi időben mindenhol ott voltak a paparazzik. Bárhova mentem, nem hagytak élni. Kértem őket, hogy hagyjanak. Nyugalmat kértem, de nem adták meg. Senki nem hagyott nyugodni.

Az újság veled volt tele, az interjúk csak rólad szóltak, mindenki téged sajnált.

Mindenki leszarta, hogy miközben a hotel felé tartottam, és fotósok meg rajongók vettek körül, majdnem agyontapostak. Mindenki ordibált, sikítozott, kérdéseket tett fel, én pedig azt hittem megőrülök. De hisz tudod milyen.

Azt hiszem meg is őrültem.

December

Mindig is szerettem a Decembert. Hangulatosnak tartottam, imádtam a fényeket, és azokat az illatokat.

De most üres.

Többnyire a kanapén ülök és nézem, ahogyan a hópelyhek hullanak. Imádtad a hópelyheket.

Emlékszem, mikor elmondtad, kiskorodban hópihe akartál lenni. Aztán meg a srácokkal vettünk neked egy hópihe jelmezt, szülinapodra. Emlékszem az arcodra kiült hitetlen nevetésre, mikor kinyitottad a csomagot. Hiányzik a nevetésed.

A srácok megvannak. Sokat sírtak ők is, de megvannak. Ők rendben lesznek. Én nem tudom.

Elvileg együtt Karácsonyozunk majd. A fiúkkal meg a szűk családi körrel. Tudod, ez jó ötlet. De én nem akarom. Nem akarom Nélküled.

Január

Kérlek bocsáss meg. Bocsáss meg nekem. Amiért megtörtént, ami. Az én hibám.

Mikor erről beszéltem anyukáddal, azt mondta ne beszéljek ilyeneket, ez nem igaz. Hiszen nem tudtam, hogy a veszekedésünk miatt ilyen szinten eldurran majd az agyad, és balesetet szenvedsz.

Tudod, legelőször én is így gondoltam. Miközben magamat hibáztattam, az agyam egy kicsiny része mondta a magáét miszerint ez nem igaz.

De aztán rájöttem valamire. Én vagyok a hibás, pontosan azért mert megismertél.

Ha nem lenné, te még mindig itt lennél.

Én kergettelek a halálba.

Hisz mióta ismerlek, azóta játszottunk. Legjobb barátok lettünk rögtön. Szerettelek, mint legjobb barátomat, és te is. Aztán valami megváltozott.

Sajnálom Harry, nem úgy kellett volna fogadnom, ahogy, azt hogy belém szerettél.

Egy segg voltam. Egyszerűen nem értettem, és utáltam, hogy mindenki a mi románcunkkal foglalkozik.

Miközben barátnőm volt. Szerettem Eleanort. Szeretem őt.

Kicsit megromlott a kapcsolatunk, kicsit más lett de mégis ott voltunk egymásnak. Te meg én, Harry. Örökre barátok.

Aztán megtörtént az, aminek talán sosem kellett.

Szerelmes lettem beléd. Fogalmam sincs, hogy történt. Csak úgy megtörtént. Az egyik pillanatról a másikra.

Már nem azt a kissrácot láttam, mint régen, és aki velem együtt lógott, hülyéskedett.

Egy férfit láttam. És teljesen beléd bolondultam.

De szerettem Eleanort is. Nem tudtam nem szeretni mindkettőtöket.

Évekig húztuk ezt, tudom. Te, El, és én. Hol ki kivel. Megőrjített már a végén.

Téged is.

Február

Ma van a szülinapod. Ma lennél 25 éves. Anyukád azt mondta ünnepelnünk kéne.

Nem akarok ünnepelni.

A fiúk úgy döntöttek tartsunk egy kis összejövetelt.

Az ember azt hinné sok barátod volt, Harry. De tudom, hogy átláttál az embereken, és csak párat engedtél közel magadhoz. Ők vannak most itt.

Régi felvételeket nézünk, és beszélgetünk. Illetve csak ők. Én a kanapén ülök és bámulok magam elé.

Nem akarom érezni.

Fáj. Fáj, hogy itt vagy, és mégsem.

Lejátszanak  egy felvételt egy díjátadóról. Mikor kimondják, hogy nyertünk te rögtön a nyakamba ugrasz.

Felpattanok és kiviharzok.

Liam utánam kiállt, visszaüvöltök, hogy menjen a picsába.

A kocsiban egyetlen mondat zakatol a fejemben : Nem vagy itt, nem vagy itt, nem vagy itt . . .

Anyukád ajtóján dörömbölök, riadt tekintettel nyitja ki az ajtót. Megkérdezi, mi a baj.

Nem válaszolok, csak nézek. Behív és leültet. Szólítgat de én csak nézem.

Nézem, mert téged látlak benne. A szemed teljesen az övé. A smaragzöld ragyogása megbűvöl.

Végül megkérdezem: Hiba volt- e?

Hiba volt- e , hogy belém szerettél, én pedig beléd?

Meredten néz rám, aztán szája szélén apró mosoly jelenik meg.

Csak ennyit válaszol: Szerinted?

Ideges leszek. Azért jöttem, hogy tőle tudjam meg.

Mielőtt leordíthatnám a fejét felsóhajt, és elmondja.

Elmondja, hogy szerinte a szerelmünk sok minden volt, de nem hiba.

Azt mondja szerettél engem.

Itt kiviharzok a szobából, mielőtt anyukád előtt sírnám el magam.

Én is szeretlek.

Március

Eleanorral mostanában sokat beszélgetünk. Itt van, és ez segít, mert szeretem. De nem tudok többé vele lenni. Ezt meg is mondtam neki. Azt mondta megérti, de attól még fáj neki.

Két embert bántottam.  Téged és Őt. Nem csoda ha neki is fáj.

Hiányzol is neki.

És ami a legfurcsább, azt mondta sajnálja. Sajnálja, hogy közénk állt.

Nem is tudom, Harry. Szerintem nem El hibája. Nem csak miatta veszekedtünk.

Miattam is.

Nem akartalak fölvállalni. Nem akartam, hogy tudják, szerelmesek vagyunk.

Most pedig mindenkinek elmondanám, ha tudhatnám.

El fogom. Elfogom nekik mondani, hogy eddig nem tudtak semmit. Hisz nem tudtak rólunk.

De most majd fognak. Elmondom nekik a történetünket. Hisz te is ezt akartad. Elmondom nekik. Ígérem.

Április

Ma koncert előtt forgatunk a fiúkkal az új filmhez. Nem akarok új filmet, de azt mondja mindenki, hogy lépjek tovább. Próbálok. Igazán próbálok Harry.

De mély nyomot hagytál.

Bárhol van megjelenésünk, furcsa érzés, hogy csak négyen vagyunk ott. Zayn, Niall Liam és én. Furcsa érzés négyen kimenni a színpadra, és négyen ülni a kanapén. Most elférünk rajta, nem nyomorgunk, mint régen. Kényelmes. Régen mégis jobb volt.

A banda már nem ugyanaz. Felvetettem a gondolatot, miszerint mi lenne, ha vége lenne. Ha abbahagynánk ezt. Befejeznénk végre. A fiúk hezitáltak, de végül úgy döntöttek folytatni kell. Azt mondják miattad.

Szerintem pont miattad kéne abbahagyni.

Szerződésünk is van még évekre. Szar ügy.

Halott vagy, de tudod hogy megy ez.

Kit érdekel? A shownak folytatódnia kell.

 Május

Most már tudom. Tudom, hogy nem volt hiba. Te és én. Nem hiba voltunk. Hanem csoda.

Minden héten kimegyek a sírodhoz. A temetésed óta minden egyes héten ott voltam.

A többiek azt mondják le kéne állnom. El kéne engednem téged.

Zayn legutóbb üvöltözött velem. Sokat kések a próbákról, sőt hivatalos megjelenésekről is.

Legutóbb nem mentem el az egyik díjátadóra. Helyette ott voltam melletted.

Egyszerűen nem látom értelmét. Nem érdekelnek a díjak, az elismerések, vagy bármi ilyesmi.

Liam egyfolytában azt hajtogatja szedjem össze már végre magam. Leüvöltöttem  a fejét.

Hogy szedjem össze magam?

Megbántottam őket. Azt mondtam nem is érdekled őket. Láttam Niall arcát, hogy mennyire fájt neki, amit mondtam.

Bocsánat, suttogtam, és eltűntem.

Bárcsak a földről is eltűnhetnék.

Június

A június már jobb. Azt hiszem jobban vagyok.

A fiúkkal minden rendben. Sok időt töltök velük és a családommal. Megpróbálok minél kevesebbet szerepelni a médiában. Még mindig kérdezgetnek rólad, de ilyenkor csak a fejemet rázom.

Nem akarlak kiadni nekik.

A mai fotózáson találkoztam egy fiúval. Rendes volt, rögtön láttam, hogy bejövök neki. De ami furcsa, az az, hogy megnevettetett. Úgy igazán. Mint te.

Egy pillanatra, egyelten egy pillanatra elképzeltem, mi lenne ha ezzel a fiúval, vagy mással élném le az életemet. Fiú eddigi életemben csak te voltál. Azt akarom, hogy ez így is maradjon.

Eszembe jutott, hogy boldog is lehetnék. Az lehetnék. Valaki mással, valaki más mellett.

De én csak téged akarlak. Mindig.

Július

Az esőről mindig te jutsz eszembe. Egyszer elmesélted egy interjúban, hogy szeretnél a halálod előtt legalább egyszer esőben csókolózni. Mosolygok, mert valóra vált az álmod.

Esőben csókolózni veled leírhatatlan érzés. Csókolóztunk. Senki sem látott, csak mi voltunk egymásnak. A szád égetett, az eső pedig hűvösen terített be kívülről, miközben dörgött és villámlott felettünk az ég.

A kapcsolatunkat is valahogy így tudnám jellemezni. Ezzel a csókkal.

Kívül minden és mindenki csak üvöltött, csapdosott. Kint hideg volt.

Bent viszont meleg. És bár lehet, hogy sokszor mi okoztuk a vihart, de a végén mindig ugyanoda jutottunk ki.

Te hozzám és én hozzád.

Vissza akarok találni hozzád.

Augusztus

Ma nagy csillaghullás lesz, ezért úgy döntök felmegyek a hotelünk tetejére és nézem a csillagokat.

Nehezen tudtam elszabadulni a többiektől, de végül csak sikerült.

Nem akarom ezt azt élményt mással megosztani.

Ez a mi programunk volt. Ahányszor csak alkalmunk volt rá,lefeküdtünk a földre,és a csillagokat néztünk. Most is így teszek.

Az első csillagnézésünkkor történt meg először. Hogy megérintettél, úgy mint ahogy eddig senki más.

Még most is a fejemben van annak az éjszakának minden egyes pillanata.

Emlékszem az első csókunkra.

Amikor először nevettettél meg.

Az első mosolyod.

Az első pillantás.

Emlékszem, és érzem. Érezlek, mintha itt lennél mellettem.

Azt akarom, hogy itt legyél mellettem.

Mindig is ezt fogom akarni.

A többiek azt hiszik sikerült elengednem téged. Azt hiszik teljesen  jól vagyok. Hogy továbbléptem, és készen állok az új dolgokra. Igaz, már nem sírok, és nem üvöltözöm torkom szakadtából.

De hogy lennék jól? Hogy lehetnék jól, mikor nem vagy itt? Mikor nem telik el úgy nap, hogy ne gondolnék rád?

Hullócsillag. Meglátom az első hullócsillagot.

Azt kívánom gyere vissza. Hogy itt feküdhess mellettem.

Azt kívánom bárcsak visszafordíthatnám az időt, hogy máshogy alakuljon a helyzetünk.

Ha lehunyom a szemem érzem az illatod. Hallom a szuszogásod és a hangod. Érzem a csókod.

De csak egy pillanatra.

Nekem pedig ennél több kell.

Mert szeretlek Harry. Minden egyes porcikám szeret, és szeretni is fog. Örökre.

Amikor megkérdezték tőlünk, milyen szuperhős képességet szeretnénk, mindketten azt feleltük : repülnénk.

Az épület szélén állok, a város elterül előttem vakító fényeivel.

Hirtelen elölt egy érzés, amit nagyon régóta nem éreztem: béke.

Hiányzik ez az érzés.

Előre lépek egyet és elmosolyodom.

Elmosolyodom, mert tudom, hogy vársz rám.

18.fejezet

- Óvatosan! – zihálom, mert Harry akkora erővel  rak fel a pultra, és hatol megint belém, hogy szinte megszédülök.

- Bocsánat, csak annyira . .  ahh. – lihegi a nyakamba, majd újra meglendíti csípőjét, amitől felsikoltok. – Ne olyan hangosan, kedves. – harap a fülcimpámba, én pedig megpróbálok csöndesebb lenni, hiszen bárki meghallhat minket.

Az utóbbi másfél-két hét alatt jobban . . megismertük egymást. Így kevésbé furcsa, minthogyha azt mondom Harryvel ezt az időt egymás testrészeinek felfedezésével töltöttük. De tényleg. Akkor csináltuk, és ott, amikor csak kedvünk volt. Ami elég sokszor volt.

Csináltuk már öltözőben, étterem vécéjében, benzinkút vécéjében, autóban, réten, buszon, és ami a legfurcsább: egy szekrényben. Ez nem vicc. Egy szekrényben.

Sosem gondoltam volna, hogy ilyesmire vetemülök. De ez van.

- Két perc kezdésig! – hallottunk a folyosóról egy hangot, mire Harry a szemét forgatta, és nagyot lökött rajtam. – Harry hol a fenében van? – hallottunk egy másik hangot, mire felkuncogtam.

- Menned k- kéne. – ennyit bírok kinyögni, mert elveszek a gyönyörben.

- Ez még bele kell hogy férjen. Nem hagylak csak úgy itt a levegőben lógva.

- Kösz. – nevetem el magam, de igazából örülök neki. Nem esne jól, ha itt hagyna még mielőtt . .

- Kicsit gyorsítunk a tempón. – mormogja, aztán olyan dolgot művel, amitől az ajkamba kell harapnom, hogy ne sikongassak.

- Harry! – sikítom végül, és köré font lábaim megremegnek.

- Jézusom. – csukja be a szemét, a szája pedig ketté nyílik, én meg pihegve nézem a jelenetet.

Nem mondom, nem rossz látvány.

Mikor újra kinyitja zöldjeit, elmosolyodik, majd rögtön le is hervad arcáról.

- Mennem kell. – húzódik el tőlem, a fal felé fordulva ügyködik valamit, majd újra rám néz. – Nem bírom ki sokáig. – néz rám meggyötörten, azzal odalép elém és megcsókol. De úgy, hogy beleszédülök. – Következő menet koncert után? – kérdezi, szinte könyörgő tekintettel.

- Majd meglátjuk. – dőlök hátra két könyökömre és megvonom a vállam.

- Mi az, hogy majd meglátjuk?

Nem válaszolok, csak kacsintok egyet, majd elnevetem magam. Imádom húzni az agyát. Bármivel. Az meg más kérdés, hogy a koncert utáni szex nálam egyértelmű. Ezt neki nem kell tudnia.

- Ügyes legyél! – vigyorgok, mikor fejcsóválva az ajtó felé indul. Aztán hirtelen megtorpan és felém fordul, miközben mutató és középső ujját szájához emeli, nyelvével pedig ujjai közét nyalogatja.

Egy pillanatra eláll a lélegzetem , majd elvigyorodom.

- Ha jó fiú leszel . .

- Hah. Ha te leszel jó kislány! – röhög, és távozik.

Mosolyogva, a fejemet csóválva dőlök hátra a pulton, a szemeimet is lehunyom. Őrült.

- Oh, bocsánat. – hallom a hangot, mire az ajtó felé kapom a fejem. Egy fekete ruhás, vékony férfit látok meg. Az itt dolgozók szoktak ilyen ruhát venni, biztos valami asszisztens.

- Semmi baj. – mosolygok rá, és még mielőtt bármit mondhatnék, rám csapja az ajtót.

Azt hiszem kissé meglepődött. Remélem nem látta Harryt kimenni innen pár perce.

Eddig nagyon figyeltünk, hogy ne keltsünk feltűnést, ő vagy én mindig legalább öt perccel később hagytuk el a „találka” helyszínét. Ez fontos, hiszen nem akarunk bajt csinálni, esetleg bajba keveredni.

Fekszem még egy ideig aztán lekászálódom és kilépve a szobából a többiek felé veszem az irányt.

- Hol jártál? – kérdezi Lou, akin Lux lóg.

- Csak lepihentem egy kicsit. Hányadik szám? – bököm a színpad felé az ugrabugráló fiúkra.

- Harmadik.

- Messze még a vég. – sóhajtok, és leülök egy műanyag székre.

Egy arénában vagyunk, Londonban.  Megint. Koncert koncert után, majd megint egy koncert.

Sokszor eszembe jutott, hogy mégis hogy bírják a fiúk. Én is alig bírom, de nekik még legalább háromszor ennyit kell elviselniük a nyilvános megjelenéssel, forgatással, szereplésekkel, paparazzikkal , őrölt rajongókkal együttvéve. Én nem bírnám  az tuti.

- Akkor holnap? – zökkent ki Lou a gondolatmenetemből.

- Hmm?

- Holnap? – néz rám nyomatékosan, és végre leesik hogy mit akar. Mások is vannak körülöttünk, nem akarom világgá kürtölni a magánéletem, ezt ő is tudja, ezért kérdezett csak ennyit.

- Öhmm . .

- Hayley. – ül le mellém összefont karral.

- Igen, igen! Nyugi, elmegyek. És nem kell velem jönnöd.

- De veled megyek.

- Nem kell. Azt hittem ezt már megbeszéltük. Tommal holnap tudnátok csak családi programot szervezni. Ezt nem akarom tönkretenni. El tudok menni egyedül is. – bizonygatom, azt hiszem legfőképpen magamnak.

- De én nagyon szívesen elmegyek veled.

Óh, már megint kezdi.

- Tudom. Én viszont nem szívesen választalak el téged Tomtól. De köszönöm. – teszem kezemet az övére és megszorítom, miközben rámosolygok.

Felsóhajt.

- Nem szívesen engedlek el egyedül.

- Tudom, de megleszek, oké? – nevetem el magam végül.

Elvégre ez csak ultrahang, nőgyógyász stb. Több millió nő esett már túl rajta. Túlélem.

Kételkedve néz rám, de végül csak bólint, figyelmét pedig a koncertnek szenteli.

Holnap. Holnap látom meg a kisbabámat. Persze még csak gépen.

Vajon milyen lesz? Minden rendben lesz vele ugye? Mi van ha valami nem normális látszik majd?

Basszus, előbb el kellett volna mennem. Lehet, hogy valami baja van a babámnak. Ha előbb mentem volna lehet nem lenne semmi baj. Nem. Nem lehet, a babámnak nem lehet semmi baja. Ő az én kicsim, és biztonságba van bennem, a pocakomban.

Ösztönösen a hasamhoz kapok. A pánik már teljesen elöntött. Basszus, basszus . .

- Eléggé fáradt vagyok. Elmegyek lefeküdni. – mondom Lounak, és még mielőtt válaszolhatna, eltűnök a szeme elől.

Sietős léptekkel indulok meg a turnébuszok felé. Egyedül akarok lenni.

Be is szállok az első buszba amit meglátok, és a könnyeimmel küszködve fekszem be az egyik kabinba. A függönyt elhúzom, és összegömbölyödöm olyan kicsire amilyenre csak tudok.

Általában, ha sírok, az nem egyetlen egy dolog miatt van. A sírást a tudat indította el, hogy lehet nincs minden rendben a babámmal, de ez csak elindította. Nálam ilyenkor jön minden.

Hogy milyen idióta vagyok. Hogy merre fordult az életem. Hogy terhes lettem, basszus. Hogy olyan emberekkel voltam akikkel nem kellett volna. Olyan dolgokat csináltam, amiket szintén nem kellett volna. A szüleim, a barátaimnak nevezett emberek. A sok hülyeség, baromság. Hogy elcsesztem.

Elcsesztem az életem. Az egészet. És nem tudok visszavonni semmit, hiába bántam meg. Most már ez vagyok. Ez az életem. Egy fiatal lány, pocakjában egy bébivel, egyes egyedül a világ körül.

Nincs túl sok esélyem.

Nincs senkim Lou-n és a picin kívül itt, a hasamban. Lounak viszont megvan a saját élete. Nem akarom azt is elrontani, így amilyen gyorsan csak lehet, el kell tűnnöm belőle.

Akkor már csak ő lesz. Az én is picike babám. Az én Pöttömöm.

Elszomorít a tény, és zokogásra késztet, miszerint ez vagyok én. Egy fiatal, felcsinált cafka, egyes egyedül.  Senkinek sem vagyok fontos, senkinek sem kellek igazán, és nem is fogok.

Fáj. A könnyeimen keresztül ordítok a párnába hangtalanul. Elcsesztem, elcsesztem, mindent elrontottam a fenébe is!

A párnát püfölöm, mérges vagyok, de a könnyek továbbra is csak folynak.

A könnyek, amik azt hiszem már örökre az életem részei maradnak. Soha nem tűnnek el.

Mentolos illat csiklandozza az orromat. Elaludtam. Sóhajtva fordulok a hátamról oldalra, aztán felsikoltok.

Harry közeli arca mered rám éppen.

- Mi a sza . . –kezdeném, és fölülök hirtelen, illetve fölülnék, de helyette csak egy jó nagy koppanás jelzi, hogy bevertem a fejemet.

- Óvatosan. – kap Harry a fejemért és megsimogatja. Oké, hogy az elmúlt időben testileg elég közel kerültünk egymáshoz, na de mégis mit simogat, mint egy óvodást?

- Mit keresel itt?

- Te mit keresel itt? kérdez vissza.

- Te mit . .  –kezdeném, de közbevág.

- Ez az én ágyam. Miért sírtál? – billenti oldalra a fejét.

- Nem sírtam! – vágom rá azonnal.

Az arcomhoz nyúl, de rögtön elkapom a fejem.

- Nyugi már. – mondja, és ujjával szemem alatt végigsimít mutató ujjával, majd felém tartja. – Túl sok sminket használsz.

Ujján fekete folt éktelenkedik, az én szemfestékemtől.

- Jó, akkor sírtam, és akkor mi van? – vonogatom a vállam, és próbálom könnyedén kezelni, hogy rajtakapott, de igazából zavar. Harry pont nem az az ember akinek szívesen mutatom ki az énem ezt a részét.

Pedig mióta megismert már nem először lát sírni.

- Miért? – kérdezi, és arcán olyan fajta aggodalmat vélek felfedezni, ami számomra érthetetlen.

- Semmi különös.

- Na jó, essünk át ezen a „semmi különös” részen, és mondd.

- Mondom, hogy semmi, és egyébként ha lenne is akkor se . . .

Ekkor egy hangot hallunk.

- Van még itt valaki? Senki? Akkor bezárom! – hallom a mély hangot, és szólnék de Harry a szám elé teszi a kezét.

- Mmm. – tiltakozom. – Nem tudunk, majd kimenni! – pánikolok.

- Nyugi, van a táskámban pótkulcs.

- De én most akarok leszállni! A hotelben tölteném az estét!

- Hát, most már nem. – vonja meg a vállát, rögtön miután halljuk ahogy az ajtó becsukódik.

- Ezt nem hiszem el. – rugdalózok idegesen még mindig a fülkében feküdve.  -  Add ide a kulcsot, ki akarok menni! – nyújtom érte a kezem, de csak nevet.

- Addig innen nem mész ki, amíg el nem mondod a problémád.

- Hát, arra várhatsz! – azzal kipattanok az ágyból és a kulcs keresésére indulok Harry cuccai, majd az egész busz között.

Úgy kábé tizenöt perc múlva megunom.

- Mondd el, hol van! – nézek rá, a szemeim pedig bizonyára szikrákat szórnak.

- Mi lenne, ha abbahagynád a hisztit, megosztanád velem a bánatod, majd odaadnám a kulcsot?

Duzzogva nézek rá.

- Vagy ha már itt vagyunk kettesben akkor mást is csinálhatunk . . .- néz rám jelentőségteljesen.

- Harry, ehhez most nincs kedvem! – mondom, azt hiszem kissé túlságosan idegesen, és ezt észre is veszi rajtam.

- Hé, bocsánat. Ha nem akkor nem.  – mosolyog kedvesen.

Bólintok és leülök a földre a kabinok elé.

- Nos? – ül mellém és felvonja szemöldökét.

Elegem volt ebből az emberből mára, úgyhogy úgy döntöttem oké, legyen.

- Rendben. – forgatom a szemeim, mire felkuncog. – A helyzet az . . hogy  kétségbe vagyok esve, és nagyon félek. – ismerem be, és így kimondva még rosszabb.

Érdeklődve figyel rám, én pedig folytatom.

Elmondom neki az egészet. Attól kezdve, hogy mit gondolok magamról, milyen vagyok most, mi lesz velem évekkel később, és , hogy vajon mi lesz a gyerekemmel. Hogy úgy érzem teljesen elcsesztem, és ez itt már a vége. Ez pedig félelemmel tölt el, mert nem ezt akartam. Szerettem volna egy szép életet, és nem hiszem, hogy ez még lehetséges. Igen, fog születni egy picike, aranyos kis babám. És aztán?

Valamiért nem érzem, hogy bármerre is vinne az utam, egyszerűen csak itt vagyok már a finisben.

Mikor befejezem hallgat egy ideig.

- És arra még nem gondoltál, hogy lehet ez nem a vég, hanem még csak a kezdet? – pillant föl rám, és tök komolynak tűnik. Olyan komolynak, hogy . . elnevetem magam arckifejezésén.

- És megint. Már megint. Itt ülünk, és neked, pont neked öntöm ki a lelkem. – röhögök.

Lassan elmosolyodik.

- Figyelj, attól még, hogy dugópajtások vagyunk, még barátok is. Tudod. – kacsint rám.

- Jó tudni. – sóhajtok fel kételkedve. – És holnap egyedül kell mennem ultrahangra. – csúszik ki a számon, de már meg is bánom.

- Óh. Akkor veled megyek.

Döbbenten fordulok felé.

- Tessék?

- Elkísérlek.

Kiröhögöm.

- Mi az? – néz zavartan.

- Harry Styles elkísér az ultrahangvizsgálatra.  – nézek elképedve.

- Miért ne?

- Hogy miért ne? Mert nem vagy a pasim? – kopogtatom meg a koponyáját.

- Attól még elmehetek veled. És el is fogok. Csak figyelj. – húzogatja a szemöldökét.

Úgy döntök ezt annyiban hagyom. Úgysem tudja mikor megyek, nem tud velem jönni ha nem szólok neki, hol, mikor, hogyan.

- Na jó, göndör. Kérem a kulcsot. – nyújtom felé a kinyújtott kezem.

- Nem tudom hol van. – mondja nyugodtan, nekem meg a hajamig szalad a szemöldököm.

- Hogy tessék?

- Tényleg bevetted ezt a pótkulcs dumát? – röhög rajtam.

Eltátom a számat és mozdulatlanul meredek rá. Aztán támadásba lendülök.

- Te, te szemét! – püfölöm, de ő csak nevet rajtam. – Most hogy a fenébe jutunk ki?

- Sehogy. – mondja szemtelenül.

- Te annyira idióta vagy Harry! – már szinte hisztérikusan sírok. – Ki kell jutnom innen! –Miért csináltál már megint ilyen hülyeséget?

Mintha zavarban lenne kicsit, aztán bűnbánóan néz rám.

- Mert meg akartam tudni szomorúságod okát, és mert együtt akartam tölteni veletek hármasban az éjszakát.

Oké, az állam leesett. A tekintet, meg eleve amit mondott. Jézusom! Az a fej! Nem tehetek róla, de elolvadok attól a tekintettől, és még ennyire sem tudom miért, de a szemem megtelik könnyel.

Látja rajtam, hogy lefagytam, úgyhogy a kezét nyújtja felém.

- Gyere aludni. – bök fejével az ágy felé.

Pár percig nézem kinyújtott kezét, mérlegelem a helyzetet. Nem akarok. Nem akarok egyedül lenni.

Megfogom a kezét, és engedem, hogy benyomjon a szűk kis helyre, ami egyáltalán nem két személyre készült.

Ő is befurakodik mellém, és nagy meglepetésként ér, amikor átölel.

- Minden rendben lesz, megígérem. – motyogja halkan.

Lehunyom a szemim, mert megint könnyek csípik. Bármennyire is nem akarom jólesik a közelsége és szükségem van rá. Csak most.

- Ne menjek át másik ágyba? Elég szűkös . . – mondom végül.

- Ne. Így jobb.

Csöndbe vagyok,  végül azt kérdezem :

- Miért jobb?

- Mert nem sokáig férünk már be ide így, hárman.  – kuncog halkan. – Amíg viszont igen, addig így a legjobb. 

17.fejezet

Helloo!! Hát, itt vagyok. Sajnálom, aki csalódott bennem, de egyszerűen valahogy sosem jött össze az írás az elmúlt hónapokban. Volt, amikor egyszerűen közbe jött valami ( pl. a mi Zaynünk döntése, ami valóban, megrázott, jobban , mint gondoltam volna. Ti hogy viseltétek? Mit gondoltok erről?)  de legtöbbször csak miattam volt. Nem tudom miért, és igazából meg is ijedtem egy kicsit, hogy lehet, hogy ennyi volt, ennyi volt bennem, vége. Viszont ezt a részt írva nagyon reménykedtem benne, hogy nem, ez nem igaz, tudom, és FOGOM tovább folytatni. Mert szeretek írni, tényleg. Csak néha nem tudom mi van velem. 
Ezentúl MEGPRÓBÁLOM rendszeresen hozni a részeket. A sztorit meg ha unjátok szóljatok kérlek. :D De azért elmondom, hogy még eléggé az elején vagyunk ahhoz képest , amit terveztem, és folytatni szeretném.
Szóval itt van, remélem tetszik. És kellemes húsvéti ünnepeket Mindenkinek! xxx

- Menj innen ki! – szólok neki immár harmadszorra, egy kissé idegesen.

- Nem. – mondja még mindig, harmadszorra is tök nyugodtan. Hogy az a . .

A kezeimmel próbálom eltakarni magam, még szerencse hogy némi habfürdő is van a kádban, így az valamennyire takar.

- Harry ez az én lakosztályom, és követelem, hogy menj ki! – mutatok az ajtó felé.

- Ez meg az én hotelem. – röhög ki kapásból.

- Tudod mi a tiéd . . . – csikorgatom a fogam. Lehajol és a szemeimbe néz.

- Te.

Hirtelen felindulásból belemártom a kezem a vízbe és egy jó nagy adagot fröcskölök Harryre. Prüszkölve kap arcához, szemét törölgeti.

- Ez a tied. Meg ez. – mutatom fel neki középső ujjamat.

Elvigyorodik.

- Ne vigyorogj! – fröcskölök ki megint, immár a felsőtestére.

De ő továbbra is csak néz, szája körbeéri az egész fejét. Idegesen fújtatok, de végül úgy döntök, ha ő nem megy, akkor majd én.

Kezemmel minél jobban próbálom takarni magam, miközben oldalra nyújtózok, hogy levegyem az akasztóról a törölközőt.

- Hopp milyen szép kis anyajegy. Ebből a megvilágításból még nem is láttam. – hallom a hangját Harrynek. Gondolom a mellemen lévő nagyobb anyajegyre gondolt. Bekaphatja.

Gyorsan felállok és még gyorsabban magamra tekerem az anyagot. Kilépek a kádból azzal a szándékkal, hogy emelt fővel vonulok ki, de ekkor elcsúszom a vizes padlón, és csaknem eltanyálok. Két erős kéz tart meg.

- Óvatosan bébi.

Felnézek, és meglátom azokat a csillogó, szórakozott szemeket. Elég szépek. Nagyon szépek. De nem érdekel.

Egy pillanattal később már a kádból locsolom megint az arcába a vizet.

- Ne hívj így! – mondom, miközben kifelé csörtetek, ekkor viszont hátulról elkapja valaki a csípőm, és azzal a lendülettel húz vissza a kád mellé, majd legnagyobb meglepetésemre, bár óvatosan, de bele is lök.

- Mi a. . . – nézek rá mérgesen, és eszeveszettül nyomatom rá a vizet. Hallom rekedt nevetését , majd erős karjai megint körém fonódnak és kiemelnek a vízből. A törölköző teljesen vizesen lóg körülöttem és a padlón jókora tócsa keletkezik. Egy másik törölközőért nyúl.

- Cseréld át, nehogy megfázz. – nyúl a vizes darab felé.

Megfázni? Ez hülye? 30 fok van!

- Nem. – tolom el kezét. – Ne parancsolgass nekem!

- Nem parancsolgatok. Gyerünk, vedd át.

Ez valóban nem normális. Kijelent valamit, a következő mondatában pedig megcáfolja azt. 

- Nem akarom, hogy meztelenül láss Harry! Kifelé!

- De én akarom . – mosolyodik el. Két kezével felém nyúl, azt hiszem megpróbálja lehúzni rólam, de helyette belém csíp finoman, amitől felkuncogok. Óh, remek. Csiklandozni akar.

- Ne. – mutatom fel ujjamat, és távolodni kezdek kifele.

- Vedd át és abbahagyom. – emeli fel kezeit.

- Inkább el se kezdd!

Gonosz mosoly jelenik meg  arcán és tudom, hogy itt az idő. Futnom kell.

Kirontok az ajtón be a hálószobába, de rögtön elkap. Magamon érzem nagy tenyerét, aztán úgy érint meg, hogy minden próbálkozásom ellenére is felvisítok.

- Harry! Ne! – ordítom, sikerül kiszabadulnom karjai közül, és ijedtemben négykézláb az ágyra menekülök. A bokámat kapja el és ránt vissza.

- Tiszta víz lesz az ágy Hayley. – mondja, a következő pillanatban pedig lerántja rólam a vizes anyagot.

- Harry!

- Nyugi . – teszi rám a száraz törölközőt, és áttekeri testemen.

- Eressz! – próbálok kiszabadulni karjai közül. Úgy bánik velem, mintha a játék babája lennék!

Elereszt és bosszúsan,a térdeimen ülve ülök a hatalmas ágyon, a hajamból csurog a víz. Harry előttem van, és a változatosság kedvéért pimaszul vigyorog.

- Ne érj hozzám! Menj ki! – parancsolok rá idegesen.

Pár pillanatig néz, utána szólal csak meg.

- Oké.

- Oké? – ennyi? Oké?? Mi az, hogy oké?

- Oké. – áll föl lassan.

- Úgy van! Menj szépen innen ki, mert nincs itt semmi keresnivalód! Ami ez alatt a törülköző alatt van, az nem tartozik rád! Soha nem is kellett volna, és ezentúl soha nem is fog! Kifelé! – tapsolok kettőt, majd mivel Harry még mindig elgondolkodva néz úgy döntök lekászálódom az ágyról. Négykézláb mászok a másik irányba, már emelném a lábamat a földre, mikor érzem, hogy besüpped alattam a matrac.

- Túl rövid. – hallom halk, most talán még mélyebb hangját.

- Mi rövid? – kérdezem zavartan.

- Ez. – érzem meg kezét a fenekemen, ahogy megmozdítja a rajta lévő anyagot és gyorsan följebb tolja.

- Harry . . . – akad el a szavam, és akkor megérzem leheletét, ott. Igen, ott.

Megdermedek. Eszembe jut az utolsó eset, amikor hasonló helyzetben voltunk. Basszus, milyen jó volt!

- Harry, én ezt nem akarom hagyd abba. – próbálok elmozdulni, de lefog. – Most mondták meg nekünk világosan, hogy tartsuk távol magunkat egymástól.  Nem éppen így gondolták szerintem. – nyögöm.

- Leszarom. Nem érdekelnek mit mondanak, parancsolnak, kérnek. Ami a legjobban érdekel az most ez itt. – mondja, és megérzem száját nőiességemnél.

Eltátom a számat és megremegek.

- Harry szállj le róla, az ég szerelmére! – kapálózom, de mindhiába. -  Ez bűntény! Megerőszakolsz! Ez erőszak, te idióta! – visongok, de a hangom nem hallatszik olyan határozottnak, mint amennyire szeretném. Sőt, a végén megremeg.

- Nem erőszak, ha a másik fél is akarja.

- És mégis miből gondolod, hogy én akarom ezt? – kérdezem felháborodottan. Ujját érzem meg egy pillanatra, majd magam előtt látom.

- Ebből. – vigyorog pimaszul, én pedig azt hiszem elpirulok, ahogy az ujjára tekintek. Én nem szoktam elpirulni.

Már épp mondanám neki, hogy elég, amikor szája ismét hozzám ér, és nyelvével is dolgozni kezd.

- Áá! – kiáltok fel.

Az alhasam részén érzem azt a kellemes kis szorítást. Kellemes, de még kellemesebb lenne, ha eltűnne. Mondjuk egy orgazmus után, ha kérhetem.

Miket beszélek? Ez nem . .

- Harry! – sikítok fel és fejem a matracra zuhan, kezeimmel a lepedőt markolom. – E-engedj el  - nyöszörgöm.

- El fogsz menni, ezt megígérhetem.

A szemeimet forgatom válaszára és még egy próbálkozást teszek a szabadulásra, de erős karjaival szorosan láncol magához.

És akkor elveszek. Elveszem az érintéseiben, a halk mormogásában, abban az érzésben, amit ő ad nekem. Nem küzdök tovább, hagyom magam belemerülni.

És abban a pillanatban egyáltalán nem bánom. Mert tetszik.

Tetszik, ahogy selymes fürtjei a hátsómhoz simulnak, ahogy megérzem orra cirógatását egyes helyeken. Ahogy csókol, a legérzékenyebb pontomon. Ahogy férfias karjaival erősen tart, nem enged. Ahogy próbál birtokolni, miközben párszor végigsimít a hátamon, combomon, fenekemen.

És ami utána jön, az is nagyon tetszik. Az érzés,a mi szétárad bennem.

- Ez az,  bébi. – suttogja, és miközben még mindig lubickolok az érzésben, látom ahogy mellém fekszik és néz. -  Gyönyörűség. – tátogja, és apró mosoly jelenik meg a szája sarkában.

Pihegve váltok gyorsan pozíciót, magamra húzom gyorsan a takarót és vele szemben fekszem le az oldalamra.

Egymást nézzük, az arcom csupa kérdés, kíváncsiság. . bosszúság. Már megint hagytam magam neki.

Ő csak szótlanul néz, a szemében azt hiszem jókedv bujkál.

- Mit csináltunk megint? – töröm meg végül a csendet. Idegesen lehunyom a szemeimet.

Hayley, te barom!

- Semmi rosszat. – látom ahogy megvonja vállát.

- Ez minden volt csak jó nekem.

- Neked jó volt. – vágja rá.

Keserűen felnevetek.

- Tegyük fel, hogy igen. Jó volt. – nézek rá.

- Tudom, hogy az volt. – vigyorog szemtelenül.

A szemeimet forgatom. Elég sokszor forgatom őket, mióta ismerem Harryt.

- És mi ezzel a probléma? – teszi fel a kérdést könnyedén.

- Hogy mi ezzel a probléma? – vonom fel szemöldökömet. – Soroljam?

- Figyelj, neked tetszett, nekem tetszett. Mindkettőnknek jó volt. Miért baj ez?

Hallgatok, mert ha nem tudja a választ, akkor egy barom. Egy sötét barom.

- Nekünk tetszett . . Miért baj az, hogy másoknak nem tetszik?

Feltámaszkodom egy könyökömre és oldalra billentem a fejem.

- Mire akarsz kilyukadni? – kérdezem gyanakvóan.

Elmosolyodik.

- Csupán arra, hogy ha két embernek jó valami, a többi ezernek meg nem, akkor miért kéne annak a kettőnek a többi ezerre hallgatni? Mármint, ha az a kettő felnőtt, felelősségteljes döntéseket tud hozni . .  A többi ezernek még csak meg sem kell tudnia, hogy mit csinál a másik kettő.  

Rezzenéstelen arccal nézem.

- Te most valami kódokban beszélsz?

- Nem, ezek nem kódokban, csak arra gondoltam, hogy lehet, hogy kettő kevesebb, mint a több ezer, de a kevesebb néha több, és ezzel azt szeretném szemléltetni, hogy . ..

- Nem értek japánul Harry! – vágok közbe.

Milyen kettő meg ezer? Miről beszél ez? Sosem értettem a matekot, úgyhogy jobb lenne ha átváltana betűkre. Csak ne az x-re meg y-ra.

- Jó, szóval arra gondoltam, hogy dughatnánk titokban! – mondja hangosan. Azt hiszem egy kicsit túl hangosan is.

Meglepetten nézek rá.

- Tessék? – azt hiszem rosszul hallottam.

- Szex. Dugás, nyalás, szopás, stb. Tudod.

- Tudom mit jelent a szó. – mondom gúnyosan.

- Remek. Szóval beleegyezel?

- Pontosan mibe is?

- A terhesség lelassítja a gondolkodásodat?

Vállon csapom. Idióta.

- Mondd el normálisan.

- Ám legyen. Szóval arra gondoltam lehetnénk barátok.

- Barátok? – vonom fel újra egyik szemöldököm.

- Barátok, akik dugnak. – bólint.

Hitetlenkedve nézek rá, majd gúnyosan elnevetem magam. Aztán ismét ránézek, azzal a szándékkal, hogy csak viccel, de nem. Teljesen komolyan gondolja.

- Normális vagy?

- Igen. Határozottan. De nem értem az értetlenségedet. Gyakorlatilag eddig is azok voltunk. Azzal a csöppnyi mássággal, hogy te néha megpróbáltál nekem ellenállni. Sikertelenül. – jelenik meg a pimasz vigyor az arcán.

- Azt akarod, hogy a dugópajtásod legyek? – kérdezem, még mindig kótyagos fejjel.

Bólint.

Én meg csöndben maradok egy ideig.

- Miért? – kérdezem végül.

- Háát, jó a segged, a melled, csinos vagy, az arcoddal sincs nagy probléma, de legfőképpen azért mert valami érthetetlen okból kifolyólag kibaszottul kívánlak.

Elképedve nyitom a számat.

- Mi az, hogy az arcommal sincs nagy probléma? Hallod magad egyáltalán? Te hím soviniszta állat! Én egy hús- vér nő vagyok, nem egy tárgy! – ülök fel, és csapkodni kezdem.

- Nyugi édes, nyugi. Nem kezelnélek tárgyként, sosem tettem.

Idegesen ülök vissza a matraca.

- És nagyon szép arcod van. Főleg szex után. – mosolyog.

Durcásan bámulok rá. Micsoda bók!

- Meg orgazmus közben. – teszi hozzá elfojtott nevetéssel.

- Te szemét! – emelkedek megint fel, és ütöm, vágom, ahol csak érem.

Harry türelmesen vár, biztos vagyok benne, hogy nem igazán érzi meg a gyenge ütéseimet, de azért csinálom. Velem nem lehet így packázni!

- Lenyugodtál? – kérdezi, mikor végre a seggemre zuhanok.

Nem válaszolok, csak idegesen fújtatok.

- Nyugi, nem kell most válaszolnod. Gondolkozz csak.

- Ezen nem kell mit gondolkodni. Egyértelmű a válasz : nem.

- Biztos vagy benne? – hajol közel, olyan közel hogy érzem a leheletét a számon.

Nagyot nyelek. Nem, annyira nem  vagyok biztos.

- És mivel is járna pontosan ez a dolog? – kérdezem.

- Egyenlőre szerintem foglalkozz a válasszal. Igen vagy nem. Ha eldöntötted megbeszéljük a részleteket.

- A döntésem után miből gondolod, hogy részletekről fogunk beszélni ezzel kapcsolatban?

Mit képzel, ki ő? Brad Pitt?

- Valamiért úgy sejtem. – vigyorog idiótán, elrugaszkodik és feláll.

- És miért sejted úgy? Miből gondolod, hogy igent mondok? – makacskodom.

Pár pillanatig néz, majd lehajol, kezeit az ágyra támasztja, és mélyen a szemembe néz.

- Mert olyan tüzesen égsz, ha velem vagy, ahogy senki mással nem, és ahogy eddig még soha.

Azzal ellöki magát az ágytól, és kisétál a lakosztályból.

Két teljes napig gondolkodom Harry ajánlatán. Igen, tudom fontolóra sem kéne vennem . Viszont . . valami nagyon húz afelé, hogy igent mondjak. A félelem.

Nemsokára anya leszek, teljesen felnőtt. Én vállalok majd felelősséget a gyerekemért, nekem kell vigyáznom rá, én gondoskodom róla. Ő lesz majd az életem. Körülötte forog majd minden.

De olyan fiatal vagyok, és ez megrémít. Nem állok készen erre az egészre. De tudom, hogy meg kell csinálnom. Meg akarom csinálni. Azt akarom, hogy a gyerekemnek jó élete legyen, attól a perctől fogva, hogy meglát.

Addig viszont egy kicsit . . csak egy nagyon kicsit nem kaphatnék vissza a régi életemből? Amiben éltem? Abból az életből, amit sok más velem egykorú is átél? Olyan nagy bűn lenne ez?

Felsóhajtok, miközben Niall szöszi tincsit rendezgetem a show előtt.

- Baj van Hayley? – néz rám a tükörben. – Olyan gondterheltnek tűnsz.

- Csak fáradt vagyok, ennyi. –hazudom mosolyogva.

Az ajtó nyílik, és Harry lép be rajta. Egy kicsit feketébb bőrű, sötét hajú lányt húz maga után, aki mosolyogva követi.

- Niall után jöhetek? – kérdezi tőlem.

- Utána én jövök. – szólal meg Liam, aki a sarokban nyomkodja a telefonját.

- Akkor utána. Megvárjuk. – vezeti a lányt a szoba szélére, ahol még pont látom őket a szemem sarkából. Leülnek a kanapéra és susmorogni kezdenek.

A pumpa pedig felmegy bennem, és nagyot nyelek.

- Aú! – nyög Niall.

- Bocsánat. – mondom gyorsan és próbálom nem túl agresszívan rendezgetni az Niall haját. Mert az előbb bizonyára az lehetett a gond.

Niall kis idő múlva elmegy, és Liam jön a helyére.

Megköszörülöm a torkomat.

- Khm. Harry, be sem mutattad a kis barátnődet. – mosolygok rá az előttem lévő hatalmas tükörbe. Simán elmennék színésznek.

Fölpillant a csaj melléből.

- Jaj bocsánat. Milyen udvariatlan vagyok. – mondja tettetett bosszúsággal. – Ő itt Cynthia. Modell. – vigyorog szélesen.

Cynthia mosolyogva integet nekem, én csak biccentek aprót felé.

Hülye Cynthia. Milyen név ez egyáltalán? Ez egy hülye név. Nem bírom a csajt. És nem csak Harry miatt. Olyan furán áll a szeme . .

Jó, oké valószínű csak beképzelem magamnak, hogy könnyítsek a lelkemen. Cynthia igazából gyönyörű. Sokkal szebb, mint én és ez nem tetszik.

Eme gondolatomat viszont nem szabad megtudnia senkinek, főleg nem Harrynek. Vissza kell vágnom. Lehet, hogy ő szép, én viszont kegyetlen vagyok.

- Gondolom, nem a Victoria’s Secret-nél vagy, de ez tök jó Cynthia.

- Mi a jó? – mosolyog barátságosan.

- Hogy elég erősen megcáfolod a tényt, miszerint az össze modell anorexiás. – mosolygok rá kedvesen.

Az arcáról lefagy a mosoly, a szobára pedig kínos csend telepedik. Haha.

Más kérdés, hogy bár Cynthiácska nem épp a legmodellebb alkat, de semmi baj nem volt a súlyával csak bunkóztam.  Mindegy.

A tükörben látom, ahogy Harry a szemét forgatja, majd pillantásom Liamével esik egybe, aki felvont szemöldökkel bámul. Inkább elkapom a tekintetem, és a hajára koncentrálok.

A csendet egy hang töri meg kívülről.

- Tizenöt perc a kezdésig! – hallhatjuk.

- Kész is vagy. – mosolygok Liamre, aki megköszöni, majd az ajtó felé tart Niallel együtt.

- Cynthia, nem jössz ? Megmutatjuk honnan élvezheted legjobban a koncertet. – mosolyog Niall a csajra.

A lány Harryre pillant, aki nyálas csókot lehet szájára.

Hánynom kell.

- Menj csak. – mondja neki, a lány pedig szerelmetes pillantással elengedi a kezét és mindenkivel együtt kimegy a szobából.

Harry beül az előttem lévő forgószékbe.

- Gyorsan, ha lehet. - szól.

- Sietsz a kis barátnődhöz?- nézek rá gúnyosan.

- Zavar? – vonja fel egyik szemöldökét, és az előttünk lévő tükörben néz velem farkasszemet.

- A nagy arcod, na az zavar. – húzom meg egy kicsit a haját jobban a fésűvel.

- Óvatosan, ha kérhetem. Eredeti. – mutat a hajkoronájára.

Felnevetek.

- Na gondolkodtál? – kérdezi.

- Gondolkodtam, de eléggé elszomorító a tudat, hogy két napnál többet nem vagy képes kibírni, és rögtön mást keresel.

- Csak hagytam neked időt, nem akartalak zaklatni. Addig pedig elütöttem valamivel az időt. Ennyi. – von vállat.

- És akkor, hogy is lenne ez?

Elmosolyodik.

- A szabályok tehát . .

- Szabályok?

Bólint.

- Nem fekszel le senki mással. Flörtölhetsz, smárolhatsz, de ennél tovább ne menj senkivel. Hiszen erre vagyok én. – kuncog fel. – Senki nem tudhat róla. A mi titkunk. Akkor és ott csináljuk, amikor jl esik.

- És ha valamikor neked jólesne, nekem viszont nem? Megeshet, hiszen terhes vagyok. – jegyzem meg.

- Akkor tiszteletben tartom, és békén hagylak. Nem erőltetek rád semmit, csak olyat csinálunk, ami mindkettőnknek jó.  Nagyjából ennyi.

Hallgatok, miközben az agyam vadul zakatol. Nem hangzik olyan rosszul.

Bár Harry idegesítő, nagyképű, és nem normális, kétségkívül vonzó. Én pedig valamiért vonzódom hozzá és jólesik az érintése.

És én is tetszem neki ezek szerint? Mi a probléma?

Az, hogy így megint egy kis kurva leszel. Egy terhes kurva.

Tudom, hogy nem helyes. Tudom. És nemet mondok neki. Igen, ezt kell tennem. Nagyra nyitom a szám, hogy közöljem vele, elmehet a búsba, de ekkor nyílik az ajtó.

- Mit csinálsz itt édes? – kérdezi Harry Cynthiától, aki mellénk jön, és puszit nyom Hary arcára.

- Csak sok szerencsét akartam kívánni. – kuncog, aztán még egy puszi után kilibeg a szobából.

Hú, de idegesít ez a liba! Nincs ehhez joga! Nem jöhet ide be bármikor és puszilgathatja Harryt, mert . . .

Miért is nem? Jön megint a hang a fejemben. Minden joga megvan hozzá. Harry nem az enyém, se senkié.

Akarnám- e  egyáltalán? Hogy az enyém legyen? Valamilyen szinten biztosan.

Ha tudnám, hogy csak velem dug, elég kielégítő gondolat lenne. Ennél több pedig úgysem lesz soha.

Az utolsó simításokat végzem haján, a kezemmel rendezgetem tincseit. Teljesen belemerülök. Olyan puha. És imádom, amikor a testem más részeihez ér.

- Igen.

- Tessék? – néz rám a tükörben.

- Legyen. Beleegyezem. – mondom halkan.

Elmosolyodik.

- Reméltem, hogy ezt mondod édes. – áll fel a székből velem szembe.

Elsimít egy tincset az arcomból, majd ajkamra néz. Tekintete elsötétül.

- Akkor barátok? – nyújtom felé a kezem, egyrészt hárításként, mert hirtelen jött vággyal teli szeme most nem éppen az, amire szükségem van, másrészt pedig, ha már hivatalosan akarjuk, akkor kell a formalitás is.

Elfogadja a kezemet és vigyorogva megrázza.

- Barátok extrákkal.

16.fejezet

Hát, bocsássatok meg (megint) a nagyonnagyonnagyon hosszú kimaradásért. Tényleg sajnálom, és rosszul érzem magam miatta. És nem tudom, hogy ezek után még lesznek- e itt olvasók, ha igen, köszönöm nekik.
És hozzátenném, hogy március tizenkettő után "újraindul" a blog, tehát jönnek rendszeresen a részek(terveim szerint). Addig pedig még a kisérettségivel kell foglalkoznom.
Itt a rész, ami őszintén szólva szerintem nagyon szar lett. De most ez van, bocsi.
Aki még itt van, és várta a kövi rész, annak még egyszer nagyon köszönöm. xx
Ééééés boldog szülinapot Tozsi!!! <333

- Értem. – sóhajt fel Lou és megveregeti a lábamat.

Épp az előbb meséltem el neki a tegnapi kis incidenst a parton. Azért csak most, mert miután hazaértem bezárkóztam a hotelszobába és nem kívántam senkit sem látni. Egyedül akartam lenni, és nem érdekelt az ajtón dörömbölő Lou.

Most meg bocsánatot kértem tőle, és elmondtam a sztorit.

Gondterhelten néz rám.

- Biztos ne hívjunk orvost?

Hevesen rázom a fejem.

- Csak az oxigénhiány miatt ájultam el.

- És a baba?

- Semmi baja.

Oké, ezt nem tudhatom, de remélem, hogy így van. Viszont nem akarok feleslegesen orvosokhoz rohangálni. Utálom az orvosokat. Mármint elmenni hozzájuk. Jobban fogalmazva rettegek tőlük. Nem tudom miért. Biztos valami velem született fóbia lehet.

- Oké. – sóhajt újra, feláll, és kisétál a lakosztályból.

Egyedül maradok a hülye gondolataimmal, és a legnagyobb problémám, hogy rögtön Harry jut eszembe. Mi a szart művelt velem tegnap? Megőrjített, úgy éreztem a mennyországban vagyok, miközben úgy érintett. Aztán elájultam, jöttek a rajongók és elmenekültünk. Remek befejezése a napnak.

Annyira utálom ezt az embert! Kikészít. A bőröm alá férkőzik, és onnan rágja ki magát. Én meg majdnem belepusztulok. Hah! Bekaphatja.

Éppen tovább szapulnám gondolatban a én Harrymet, mikor kopogtatnak. Egy pillanatra megdermedek, és rögtön különböző opciók ugranak be, hogy vajon ki lehet az. Mármint ki kopogtat be hozzám? A baltás gyilkos? Egy dementor? Mi van, ha a Piroska és a farkasból a farkas? Mi van ha meg akar enni? És mi van ha…

Az újabb kopogtatás kizökkent roppant mély, és filozofikus gondolatmenetemből, és fölállok.

Egy dologban biztos vagyok: nem Harry az. Hál’ Istennek. És nem is Niall. Ők nem kopognának, egyszerűen csak berontanának. Mert ugye tudják a szobakódomat. Részletkérdés, hogyha nem én adtam meg nekik, akkor ki. És ennyi erővel vajon bárki megtudhatja a szobakódomat? Bárki bejöhet? Akár egy dementor is?

Kop- kop, megint. Ezúttal viszont úgy döntök jöjjön aminek jönnie kell, kinyitom az ajtót.

Egy nálam alacsonyabb, kopasz, fehér köpenyes férfi áll előttem.

- Jó napot? – mondanám, de inkább kérdésnek hangzik.

- Önnek is. Maga Hayley Tricket?

- Igen.

- Először is. – veszi elő háta mögött tartott karját, amiben egy csokor virág áll, és a kezembe nyomja. – Másodszor. Jól érzi magát? – billenti oldalra a fejét.

- Tessék? – kérdezem döbbenten, merthogy ki is ez az ember? – Ki maga?

- Én egy doktor vagyok kedves, és azért jöttem, hogy megvizsgáljam önt ,mert . .

- Egy orvos? – vonom fel a szemöldököm, és akkor megpillantom. A virágcsokorban egy apró kis kártya áll rajta egyetlen egy betű : H.

- Ezt nem hiszem el! – üvöltöm és eldobom a virágokat.

Megszeppenve néz rám a bácsi.

- Problémája akadt?

- Áh, dehogy. – vigyorgok erőltetetten, aztán a virágcsokorra ugrok. Rajta ugrálok, közben magamon érzem a bácsika tekintetét, de addig folytatom, míg a virágok teljesen tönkre nem mennek.

Mikor végzek kifújom a levegőt és eszelős tekintettel a férfira meredek. Tekintete mintha kicsit riadt lenne, és azt hiszem, hogy az is, mert ezt mondja:

- Mikor megbíztak nem említették, hogy a helyzet nem fizikai. Nem vagyok pszichológus. – mondja tök komolyan.

Rezzenéstelen arccal nézem, majd elordítom magam:

- Harry! – és elindulok a folyosón az ő részlege felé, de nem kell sokat mennem, befordulok egy sarkon és megpillantom, amint épp Zaynnel beszél. – Harry! – szólítom meg, mire mindketten felém kapják a fejüket, majd összenéznek, végül Zayn rákacsint Harryre, majd elmegy.

Odasétálok hozzá, és csak később veszem észre, hogy a bácsika továbbra is a nyomomban van.

Mikor megállok Harry előtt szólásra nyitom a szám, de az doki beelőz.

- Vigyázzon uram! A kisasszony nincs épp beszámítható állapotban.

Kigúvadt szemekkel fordulok felé.

- Látja? Látja ezt az eszelős nézést? Ahogy a pupillája kitágul, és az erek egyre jobban láthatóak lesznek? Nem vagyok pszichológus, de abban biztos vagyok ez az idegesség jele.

Eltátom a számat.

- Na neee! Meséljen még! Nobelt kapott már? – hajolok az arcába, mire meghátrál és idegesen Harryre pillant,aki eddig nem szólalt meg., most viszont felkuncog.

- Nem hölgyem, még nem de folyamatban van. De mondja csak fiatal úr, ez a lány sokat viselkedik mostanában így? Észrevett rajta bármi furcsát is? Depresszió jelei vannak? Felmenői között krónikus betegség? Skizofrénia?

Azt hiszem rosszul hallok. Még megszólalok párszor és bezárnak a diliházba!

- Nem ilyen nincs, viszont . . . –kezdi Harry, a szemöldököm meg az egekig szalad. – Elég gyakran ad ki furcsa hangokat,néha csak úgy rájön az üvölthetnék. – rázza a fejét tehetetlenséget játszva.

- Igen, a krónikus stressz levezetését a beteg gyakran nem tudja máshogy kiadni magából, ez teljesen érthető. – bólogat doki.

A beteg??

- Sportol valamit? A testmozgás mindig segít.

- Nem, sajnos. – válaszol Harry helyettem.

- És a szexuális élete?  Minden rendben vele? Nem érez megfelelési kényszert a partneréhez? A szorongós szex nem jó. Viszont a jó szex sok mindenen átsegít.

- Oh, doktor úr, amiatt ne aggódjon, bár elég makacs a kicsike, de néha napján egypár szerencsés beletalál a lyukba. – kacsint Harry, nálam meg elszakad a cérna.

- Elég volt! – mondom idegesen, és azt hiszem a hanglejtésemből hallatszik, most tényleg nagyon komolyan beszélek.

- Jól van. Mr. Robins, örültem, a szerencsének. Azt hiszem most nem szükségeljük a szolgálatait.

- Rendben. De bármi gond adódik, tudja a számomat. A viszontlátásra. – fog kezet Harryvel, majd rám pillant. – Remélem rendbe jön, ifjú hölgy.

Tátott szájjal nézem, ahogy a lifthez battyog és eltűnik a szemünk elől. Majd Harryhez fordulok.

- tudod megkérdezném, hogy te mégis honnan a fenéből ismersz ilyen embereket, de helyette inkább mást kérdezek. Miért csinálod ezt? – kérdezem.

- Mit? – vonja föl a szemöldökét.

- Minden egyes átkozott nap kikészítesz. Most például miért hívtad ezt ide? Megint azért, hogy felidegesíts?

Szólásra nyitja a száját, de aztán becsukja és a homlokát ráncolja.

- Azért hívtam ide, hogy megvizsgáljon. – mondja komoly hangon.

Felnevetek.

- Csak nem? – teszem csípőre a kezeimet.

- De igen. Nem értem miért gondolod azt, hogy mindent amit teszek, csakis azért csinálom, hogy neked keresztbe tegyek. – rázza a fejét.

- Azért Harry, mert az elejétől fogva hülyére veszel!

- Csak hülyéskedem. Egy szóval sem mondtam soha, hogy nem bírnálak. Ha pedig valakit kedvelek, és még ha csak nem is állok hozzá olyan közel, de akkor is törődöm vele valamilyen szinten. Bocsáss meg, hogy nem akartam, hogy a neked vagy a babának valami baja legyen. – teszi fel mindkét kezét megadóan. -  És szerintem jól tennéd ha megvizsgáltatnád magad. Ha nem miattad, a gyereked miatt. Mert amit most csinálsz az nem egy érett viselkedésre vall. – fejezi be, majd elsuhan mellettem.

Lesütöm a szemeim. A fenébe, igaza van. Legalábbis valamilyen szinten.

Mivel ez a kis kioktatása és, hogy igaza van, teljesen lelombozott, úgy döntök a szobámba megyek, és ott bezárkózva, mindenféle hülye filmet nézve töltöm a további napot.  

Kora este van már, amikor valaki dörömböl az ajtómon.

- Nem vagyok itt! – kiáltom, miközben egy eper darabot tömök a számba. De a dörömbölés nem  marad abba.

- Óh, hogy az a… - kecmergek ki az ágyamból és ballagok szép lassan a bejárati ajtó felé. – Ki az? – nyitom ki nem túl lelkesen.

Niall áll előttem, gondterhelt arccal néz.

- Szia Hayley.

- Szia. Valami baj van?

- Ööö, azt majd meglátjuk. De megkérnélek, hogy gyere Harry szobájába.

- Mi? Miért? Oda én nem megyek. – rázom a fejem, és megfogom az ajtót azzal a szándékkal, hogy becsukom, de Niall beteszi a lábát, ezzel megállítva azt.

- Hayley, gyere kérlek. – mondja komolyan.

Látom, hogy most nincs vicces kedvében, úgyhogy kimegyek vele a folyosóra, egészen Harry lakosztályáig.

Mikor belépünk több ember is ott van, például a bandatagok, és a kanapén egy öltönyöm, komoly tekintetű fickó ül, aki nem éppen szimpatikus, Harry pedig vele szemben.

Az öltönyös fickó feláll, és felém halad, majd a kezét nyújtja.

- Gerald Mirwall. A fiúk menedzsere.

- Hayley Tricket.

- Óh, tudom ki vagy. – jelenik meg egy mosoly a szája szélén, majd a Harry melletti helyre mutat, hogy foglaljak helyet. Te jó ég, mégis mit akarhatnak tőlem?

Gerald megköszörüli a torkát, majd ránk pillant.

- Akadt egy kis problémánk . . – kezdi és a köztünk lévő asztalra terít pát újságot. Összeráncolt szemöldökkel, zavart tekintettel  nézek rá.

- Nézd meg jobban.

Az újságok fölé hajolok, és elakad a lélegzetem. A címlapokon egy ismerős lány arcát láthatom. Mégpedig a magamét. És mellettem Harry fürtös haja bukkan fel. Az összes képen. A club felé tartva. A busz mellett. Az utcán. A fekete kocsi előtt. A fotósok elől menekülve. Amint én a földön fekszem, Harry pedig ijedten térdel mellettem.

- Mi a . . – rázom a fejem és a szalagcímeket kezdem olvasni.

Harry Styles becsajozott?

Ki ez a rejtélyes lány?

Együtt menekült a szerelmes pár a paparazzik elől!

Harry Styles új barátnője ez a sötét hajú szépség?

H&H a parton!

Harry Styles barátnőjelöltje elájult!

Kivel bulizik Harry Styles?

H&H kalandja a liftben!

KI EZ A LÁNY?

 Döbbenten bámulom az egyik újságot a kezemben, amin ketten vagyunk, a liftben. Én Harry gatyájában, ő pedig pólóban és alsóban, térdelve előttem adja rám a cipőjét.

Egy másikon a taxi felé futunk. Egy megint másikon egy szűk kis utca betonján fekszem, Harry pedig fölöttem van, és mindketten meglepetten nézünk a kamerába.

TE JÓ ÉG. Csupa a nagybetűvel. Egy csomó kép, és írás rólunk.

- Mi az Isten? – ennyit bírok kinyögni.

- Nos, igen. – sóhajt Gerald. Harry re pillantok, aki fapofával néz. Nem tudok semmit sem kiolvasni az arcából. – Tehát, rögtön a tárgyra is térek.  A helyzet az, hogy ez nem jó. Nagyon nem jó. Sok oka van, amit most nem fogok felsorolni és kifejteni, mert reggelig is itt ülnénk, a lényeg, hogy nem, és gondolom nagyjából érted is, hogy miért. Mint tudomásomra jutott Harryvel nem vagytok együtt, nincs szerelmi kapcsolat köztetek, valamint azt is megtudtam, hogy állapotos vagy Halyey. – néz rám. Mi? Ezt meg ő honnan tudja? És mi köze hozzá? – Ha pedig folytatódik ez a dolog  – bök az újságok felé  - mikor már látni a . . . – mintha kicsit zavarban lenne. – dolgokat, az nagyon nem lesz jó. Senkinek nem lesz jó. Harrynek és neked sem. Tehát azt javaslom, vagyis inkább kérem, hogy nem mutatkozzatok nyilvánosan, legalábbis egy ideig ne. Ha egy párként állítanak be titeket, aztán meg kiderül, hogy terhes vagy . . . Óriási botrány lesz. –rázza a fejét gondterhelten.  – Ha tényleg lenne valami köztetek más lenne . . De így inkább ne keverjük a szart fölöslegesen. – áll fel. – Ennyit akartam mondani. Köszönöm, hogy meghallgattatok. – bólint és a kijárat felé indul, míg néhány ember követi, majd eltűnnek a szemünk elől.

Elképedve bámulok magam elé.

- Hayley . . –kezdi Liam, de leállítom.

- Oké, nekem ennyi elég volt mára. – állok fel, és kisétálok az ajtón.

Nem tudom pontosan mit is érzek. Egyszerűen csak nincs kedvem semmihez. Ezek után, hogy azt „ javasolták” nekem, hogy ne mutatkozzam többet a göndörrel.

Egy forró fürdőre vágyom és egy kiadós alvásra. Egyedül.

Visszamegyek a lakosztályomba, majd a fürdőkádba engedek vizet, és úgy relaxálok.

Kicsit fura vagyok mostanság. Biztos a terhesség miatt. És még csak az elején tartok . . .mi lesz itt még!

Bent tartom a levegőt és a víz alá merülök. Elszámolok lassan ötig, majd feljövök a víz alól. Kezemmel letörlöm a vizet az arcomról és kinyitom a szemeim. Majd felsikoltok rémületemben.

Harry áll a kád előtt. A testemen legelteti zöld íriszeit, és lassan, nagyon lassan egy pimasz vigyor jelenik meg arcán.

- Ugye nem bánod, ha csatlakozom?